Friss hozzászólások

Kereső
Belépés

Új Blog!!

Üdvözlöm minden kedves olvasómat :)

Először is megszeretném köszönni azt,hogy velem vagytok és olvassátok a munkámat ( munkáimat) ez nagyon sokat jelent nekem :3 . Hisz minél többen olvasnak annál több kedvem és ihletem is van újra és újra írni nektek valamit :)

De most térjek át a lényegre :D

Ahogy fentebb a címben is olvashattátok ÚJ BLOGOT csináltam( készítettem). MÁTÓL ott fognak majd megjelenni az új részek :) ( de természetesen a régebbi részek is ott lesznek majd + a régebbi alkotásom is )

Link a második blogomhoz: http://tortenetekbykonachan.blogger.hu/

Link a régebbi munkámhoz: http://testverikotelek.blogger.hu/

 Szóval köszönöm,hogy velem tartotok és találkozunk a másik blogban :D

5 Rész... Újra kezhetem előröl...

Amikor végre megérkezett az a nap amikor kiírattak a kórházból „ismeretlen” eberek járkáltak mellettem és mosolyogva figyeltek mindegy egyes léptemet és hallgatták szavaimat.

*Kuga:

/Kik ezek az emberek?! Anya szerint a „barátaim” ...de ha egyszer tényleg közeli emberek számomra miért nem emlékszem rájuk? de várjunk...a szüleimre sem emlékeztem szóval ez nem csoda../

Mélyen elmerülve gondolataimban ballagtam előre.Igazából arra sem emlékeztem,hogy hol is lakom szóval a szüleim és a barátaim kísértek haza de ez előtt még egy kávézóban is megálltunk és egy bevásárló központba s élelmiszerboltba is beugrottunk.Amikor végül hazaértünk anya egy fantasztikus vacsorát készített ahová a srácokat is meghívta.Ők természetesen el is fogadták a meghívást.a Vacsora közben mindenki csak beszélt és beszélt és pedig néha néha megszólaltam.Elég szokatlan lehetett mindenki számára az,hogy csendben vagyok.Hisz a hallottak szerint én mindig is szerettem sokat beszélni.Amikor a barátaim haza készültek az udvaron már elég sötét volt és az utcákat lámpák fényei világították be.Elég szép látvány volt.A csillagok is fényesen ragyogtak a holddal együtt a sötét de egyben gyönyörű égen.

*Rosa:

- Köszönjük szépen a meghívást missis és misster Naigino.A vacsora Isteni volt.

*Missis Naigino:

- Oh,igazán nem kéne..Kuga is nagyon örült,hogy eljöttetek ma hozzánk.

*Rosa:

- Nos még egyszer köszönjük a meghívást.Viszlát.Szia Kuga!

*Armin:

- Viszlát.Jobbulást Kuga...

*Kentin:

- Köszönöm és viszlát.Jó pihenést Kuga.

*Kuga:

- Sziasztok és köszönöm,hogy eljöttetek.

*Rosa:

- Ez már csak alap.Na szia.

Amikor a srácok elmentek,a magány érzése fogott el.Mintha már tényleg réges-régen ismerném őket és nagyon fontosak lennének a számomra.De sajnos még mindig nem jutott eszembe semmi bárkiről is közülük.

*Kuga:

/Remélem egy kettőre vissza fognak jönni majd az emlékeim..Nagyon nehéz így élni..emlékek nélkül.../

Amikor észbe kaptam magam észrevettem,hogy az anyukám épp az asztalról kezdett el letakarítani.

*Kuga:

-  Én segítek...

*Missis Naigino/Anya/:

- Oh Kuga...Nem kell.Menj csak pihenni.

*Kuga:

- A kórházban már feküdtem és pihentem eleget.Ez pedig nem nehéz munka.

kezdtem el lassan leszedni a tányérokat az asztalról amire az anyukám csak mosolyogni kezdett.

*Anya:

- Talán elvesztetted az emlékeidet...de te ugyan az a gyermek maradtál mint régen.Mindig segítettél nekem és édesapádnak amikor nekünk szükség volt rá.

*Kuga:

- Tényleg? hmph...sajnos erre sem emlékszem...

*Anya:

- Pedig ez így van...

Egészen mindvégig anyával beszélgettem mindenféle eddig velem megtörtént eseményről.Elég érdekes volt hallgatni azt ami velem megtörtént.Időnként el sem akartam hinni,hogy ez igaz.De anya azt is felemlítette,hogy iskolába is kellesz járnom hiába nem emlékszem még túl sok mindenre.Amikor végeztünk én vissza mentem a szobámba és egyből lefeküdtem pihenni.

*Kuga:

/Holnap újra kezdhetem előröl.../

Ezzel a gondolattal mély álomba merültem.

**************KÖVETKEZŐ REGGEL *******************

*Anya:

- Kuga felébredtél már?! Siess mert el fogsz késni!

*Kuga:

/Mintha ezt már átéltem volna egyszer.../

Öltöztem fel nagyon álmosan és siettem le az étkezőbe.

- Jó reggelt

*Anya-Apa:
- Jó reggelt Kuga

*Anya:

- Kicsim jól aludtál?

*Kuga:

- Igen anya ne aggódj.

*Apa:

- Elviszlek ma az iskolába.Hisz nem emlékszel arra,hogy hol is van az pontosan.

*Kuga:

- ......................

*Anya:

- Ne szomorkodj kicsim.Hamarosan újra emlékezni fogsz majd mindenre.Most pedig ülj le és reggelizz.

*Kuga:

- Renben.

Leülve gyorsan megettem mindent ami a tányérban volt és vártam amíg édesapám is végez a reggelivel,hogy elinduljunk.

*Apa:

- Ahogy látom,már mehetünk is.

*Kuga:

- *bólintottam*

*Anya:

- Sok szerencsét kislányom.Vigyázz magadra.

*Kuga:

Intettem anyának a kezemmel és beültem az Autóba.Út közben apával is elég sokat beszélgettünk.

*Apa:

- Talán nem emlékszel...de első nap amikor még átírattunk téged az új iskoládba pontosan ugyan így utaztunk oda és te elkéstél.Nagyon féltés attól,hogy mit fognak rólad mondani a tanárok és az osztálytársak de a végén csak nevetve jöttél haza és meséltél el nekünk mindent.

*Kuga:

- Sajnos nem emlékszem...

*Apa:

- Semmi baj nincs ezzel.Majd idővel vissza fogsz emlékezni.Nos..megérkeztünk.. - Ez itt a Sweet Amoris Gimi.Ennek az iskolának volát a diákja a baleset előtt.Na de most menj.Ne,hogy elkéss mint első nap.

 

*Kuga:


- Köszönöm,hogy elhoztál apa...*szálltam ki lassan az autóból és a kapunál a barátaim vártak rám.*

- Mit kerestek itt? *kérdeztem meg őket egy kissé csodálkozva*

*Armin:

- Hogy-hogy mit? téged vártunk.

*Kentin:

- Mivel elvesztetted az emlékeidet úgy gondoltuk,hogy szükséged lesz egy kis útbaigazításba.

*Rosa:

- Elkísérünk az osztályig,aztán az órák után megmutatjuk neked mi hol van.

*Kuga:

- Köszönöm srácok.Ez nagyon sokat segítene nekem.

Mondtam mosolyogva és együtt bementünk az osztályba.Ahogy kiderült Kentin nem az én osztályomba tanul de viszont Armin és Rosa igen.Mindenki egyesével hozzám jött,hogy részvétet nyilvánítson a baleset miatt és mihamarabbi jobbulást kívánjon.

*Kuga:

/Ez nagyon kedves tőlük/

Gondoltam amikor az osztályba bejött valami szöszi.

*Amber:

- Nicsak-nicsak ki van itt..pici Kuga.Halottam,hogy elvesztetted az emlékeidet.Részvétem.

*Kuga:

- Köszönöm...

/Miért van olyan érzésem,hogy szét akarom őt tépni mint egy semmire kellő rongyot?/

*Amber:

- Majdnem elfelejtettem...A múlt napokban véletlenül lelöktem a mobil telefonodat a padról.Elhoztam a pénzt.Pontosan annyi van itt amennyit a telefonod ér..

A szöszi felém nyújtott egy 10 dollárt ami annyira felidegesített,hogy ott helyben már szét akartam tépni de közbeléptek a barátnői és k azután elmentek a helyükre én pedig egy fejfájást szereztem magamnak.

*Kuga:

/Miért csinálja ezt? Hisz hozzá sem szóltam!/

Gondolkodtam hangosan felsóhajtva.A tanár bejött a terembe.

*Tanár:

- Egy új dákunk érkezett.Gyere be..

Szolt oda neki a tanár és egy vörös hajú srác jött be az ajtón.

*Tanár:

- Ó itt Castiel.Eddig egy másik iskola diákja volt de bizonyos okok miatt átíratták ide.Fogadjátok el őt mint egy újabb család tagot. Most pedig ülj le valahová kérlek és akkor meg is kezdem az órát.

Szolt oda a fiúnak a tanár és az leült Armin mellé.

*Kuga:

/Még szerencse,hogy mellettem Rosa ül..Elég félelmetes srác/

Az óra nagyon gyorsan eltelt számomra.Alig vártam,hogy vége legyen az egész napnak és a barátaimmal elmenjek valahová.A baleset miatt a büntetésemet is törölték hisz ahogy kiderült már összegyűlt jó pár.

A többi óra is egy-kettőre befejeződött.

*Armin:

- Végre szabadság!

*Rosa:

- Most úgy beszélsz,mintha a tanárra figyeltél volna Armin...Mindenki jól tudja,hogy a kis video játékodat nyomtad..

*Armin:

- Na és? Én legalább valami értelmes dologgal töltöm az időmet ahelyett,hogy a tanárt hallgatnám.

*Rosa:

- Ha te mondod...Na és te Kuga? Mi szólsz a mayi naphoz?

*Kuga:

- Hát....nem tudom..minden elég nyugodtan zajlott és...

Castiel:

- Hé Kuga! Halottam,hogy mi történt veled...Nem tudom,hogy sikerült balesetbe kerülnöd de most épp miattad vagyok itt.

*Kuga:

- Tessék?!

 

4 Rész... Csoda

*Férfi:

- Ne álljatok már tétlenül!Azonnal hívjátok a mentőt!

*Másik férfi:

- Él még egyáltalán?

*Nő:

Szegény lány..Hisz csak a gyereket akarta megmenteni..

*Kuga:

- De hisz itt állok..Semmi bajom látjátok?

És épp ekkor érkezett meg a mentő.De ami ez után történt teljesen levitt a lábamról.A férfi amely a mentőkocsiban volt kiszállt és rAjtam keresztül ment el..

Hátrafordulva teljesen elsápadtam.

*Kuga:

De hisz...DE HISZ EZ AZ ÉN TESTEM!!!

A testemet bevitték egy közeli kórházba és egyből egy operáción kellett át mennem.Mindezt láttam.Láttam amit az orvosok csinálnak.Próbáltam visszajutni a testembe de nem sikerült.Amikor az operáció véget ért az orvosok egy reanimációs terembe vittek és hozzá csatlakoztattak egy géphez amelynek hála a testem még életben volt.Én szokás szerint a testem felett álltam és képtelen voltam felfogni,hogy mi történik.Amikor megemeltem a fejem folyton édesanyám könnyes szemeit láttam.De a legrosszabb az volt,hogy még megvigasztalni sem tudtam.Ettől még nagyobb bánat fogott el.Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta de amikor feleszméltem már szinte minden ismerősöm a suliból itt volt.Mindenki a mozdulni nem képes testemet nézte.Szinte majdnem elsírtam magam amikor megláttam a kétségbeesett arcaikat.

*Rosa:

- Részvétem mister és missis Naigino.

* misiss Naigino:

- Köszönjük,hogy eljöttetek.Kuga biztos nagyon örülne annak ha tudná,hogy most mind itt vagytok.

*Rosa:

- Ez csak természetes.Kuga a barátunk és mi eljöttünk,hogy meglátogassuk őt és támogassuk a szüleit amikor szükségük van rá ugye fiuk?

*Kentin:

- Ááá tessék? .....Ja igen...

*Armin:

- ...................

*Rasa:

- A fiúk is sokkban vannak a történtek után...Ezért most nem találnak megfelelő szavakat a részvét nyilvánításához.

 

* missis Naigino:

- Megértem őket...a lányom nagyon sokat mesélt rólatok.Folyton azt mondta,hogy ha ti nem állnátok mellé akkor ő már megőrült volna..

*Rosa:

- Nem unom el ismételni...természetes,hogy kiállunk mellette mivel a barátunk..Bármi is történjen nem hagyjuk cserben..és amikor felébred úgy fogunk viselkedni mintha semmi sem történt volna..Nagyon szeretjük őt...Őszintén szólva amíg ő meg nem érkezett az iskolánkba nem igazán voltak barátaim Armin pedig a játékokon kívül nem túl sok mindent látott Kentinről pedig nem is beszélek.Kuga megmutatta nekünk azt,hogy nem kell zárkózott embernek lenni és azt is,hogy jobb 2-3 igaz barát mint 1000 hamis.Szóval nagyon örülünk annak,hogy a barátunk lett és várjuk azt a pillanatot amikor kinyitja szemeit és újra mosolyt fog csalni az arcainkra.

*Kuga:

/ Rosa...Srácok...Köszönöm.../

Végig hallgatva a szüleim és barátaim beszélgetéseit sikerült egy kicsit lenyugodnom.

*Kuga:

/Végre valaki aki támogat engem és tényleg fontos vagyok neki../

Telt az idő de sehogy sem tudtam visszatérni a testembe.Mindenki...Még Rosa és anya is...Azok az emberek akik a legerősebbek voltak...már az ő hitük is kezdett megtörni...Hisz sehogy sem ébredtem fel.Őszintén szólva halvány fogalmam sem volt meddig aludhattam már és még meddig fogok.Nem tehettem semmi mást csak várhattam.Csak vártam...vártam..és vártam...S csak egyszer a terembe bejöttek a szüleim és az orvosok a nővérekkel együtt.

*Orvos:

- Készítsenek elő mindent.Hamarosan lekapcsoljuk a gépet.

*Orvos 2 :

- Búcsúzzanak el lányuktól amíg még életben van.Addig is kimegyünk,hogy beszéljenek.

* missis Naigino:

- Drága kicsikém...Nagyon sajnálom..de nekünk édesapáddal sajnos nincs más választásunk...Már túl sokáig nem ébredsz fel..Már senki sem hisz abban,hogy ez meg fog történni...Bárcsak kinyitnád most a szemeidet és ez a rémálom véget ért volna..Együtt hazamennénk mint régen és együtt vacsoráznánk..A barátaidat is meghívnánk,hogy jöjjenek..Mit szólsz? Csak fel kell ébredned és kész..

Épp amikor anya befejezte a beszédét a terembe visszajöttek az orvosok a nővérekkel együtt.

*Orvos 1:

- Higgye el...Már nem tehetünk mást...Ha már eddig nem ébredt fel már sajnos soha nem fogja megtenni..

*Orvos 2:

*bólintott a nővérnek és az megközelítette a gépet amely életben tartotta a testemet*

*Kuga:

- Nee! Nem akarok meghalni...*siettem oda a testemhez*

- Kérlek....Nem akarok meghalni....

Érintettem meg a testet és a lelkemnek sikerült az utolsó pillanatban visszajutnia a testbe.Kinyitva szürkéskék szemeimet körbepillantottam.De nem emlékeztem semmire ami ez előtt történt és arra sem,hogy mi volt amíg a lelkem külön volt a testtől.Az orvosok,a nővérek a szülők..mindenki aki épp a teremben volt kikerekedett szemekkel nézett engem..

*Orvos1:

- Csoda történt..ilyen hosszú kómában való töltés után az embereknek szinte 99% - a nem ébred fel..De neki sikerült..

*Orvos 2:

- Ez a gyerek...Úgy látszik őt szereti az Isten...

Az egyik nővér megközelített és segített felülni.A testem nagyon sovány lett,hajam hosszabb mint régen és a körmeim is hosszúak voltak.Egy szóval borzalmasan néztem ki akkor. A szüleim egyből a nyakamba ugrottak.Anya elsírta magát és nem tudod kiejteni egy szót is a száján.Annyira boldog volt akkor.Apa szemei is könnyekbe borultak.Szinte az egész estét hármasban töltöttük.A szüleim csak beszéltek és beszéltek.Én pedig csak hallgattam őket de sajna nem tudtam semmihez hozzászólni.Az orvosok megtiltották ,hogy a szüleim egyből elmeséljenek mindent..

*********Visszapillantás a szülők és az orvosok beszélgetésébe: *********

*Orvos1:

- Tiszta szívből gratulálok a lányuk felépülése alkalmából.

* missis Naigino:

- Köszönjük szépen doktor úr...

*Orvos:

- Megértem,hogy a lányukkal szeretnének most lenni de szánjanak nekem pár percet az idejükből.Az a helyzet,hogy a lányuk elvesztette az emlékei nagy részét és szinte semmire sem emlékszik.Ezért is jobb lenne ha egyből nem mesélnének el neki túl sok információt ami őt túlterhelhetné.

* missis Naigino:

- Oh...Szegény pici lányom....Természetesen nem fogunk neki túl sok mindent elmesélni egyszerre.Csak minél hamarabb gyógyuljon meg.Ez most a lényeg.

*Orvos 2:

- Nos köszönöm a megértésüket és minél hamarabbi gyógyulást kívánok..és most pedig ha megbocsájt..*kimegy*

Orvos 1:

- Ezt azért majd tudassa a lánya barátaival is ha hamarabb futna velük össze mint én..ne,hogy ők is túl sok mindenről kezdjenek el mesélni egyszerre..na és természetesen sokat kell pihennie.Minél többet annál jobb.

* missis Naigino:

- Ez csak természetes.

*Orvos 1:

- Nos akkor én is a legjobbakat kívánom és bocsássanak meg kérem de dolgom van.*kimegy*

*********Vissza a terembe ahol Kuga és a szülei vannak*********

* missis Naigino:

- Ne aggódj kicsim hamarosan az emlékeid vissza fognak jönni hozzád

*Kuga:

- .....................

* missis Naigino(anya):

- Biztosan éhes vagy...Hozzak neked valamit?

*Kuga:

 *megráztam a fejem*

* missis Naigino:

*felsóhajtott*

- Szükséged van táplálékra..így is le vagy gyengülve..

*Kuga:

- .............

Mr Naigino (Apa):

- Édesanyádnak igaza van.Enned is kell valamit...

*Kuga:

*szó nélkül bámultam kifelé az ablakon*

* missis Naigino(anya):

- Pihenj...később még benézünk hozzád..

A nő amely az én édesanyámnak nevezte magát megsimogatta a fejem és egy puszit nyomva a homlokomra kiment a férfivel az mely szintén azt álitotta,hogy az apám.Így hát egyedül maradtam a szobában.Nem emlékeztem semmire.Azt sem értettem,hogy hol is vagyok pontosan.Az úgynevezett szüleim azt mondták,hogy később a „barátaim” eljönnek majd meglátogatni engem.De mivel rájuk sem emlékeztem egyszerűen halvány fogalmam sem volt arról,hogy mi várhat rám ami után találkozom majd velük...

 

3 Rész... Váratlan fordulat.

*Kuga:

/Na neee...csak azt ne...mért pont a táskámat kellett ellopni ilyenkor?! Amber!!!!! Megölöm!!/

- Ambeeer!!!

Kiáltottam el magam teli torokból s idegesen elhagytam a termet.Épp biológia órának kellett lennie.Szerencsére tudtam,hogy hol van a biosz terem ezért egyből oda tartottam az irányt.Amikor odaértem szinte mindenki már ott volt és Amber a hárpia barátnőivel sem volt kivétel.Nagyon dühös voltam és már úgy sem érdekel mit fognak gondolni rólam.Hisz már úgy is mindenki azt hiszi,hogy borzalmas ember vagyok.Szóval már egy mindegy.Odalépdelve Amber asztalához mindkét kezem a padra csaptam.

*Kuga:

- HOL VAN A TÁSKÁM?!

*Amber:

- Honnan tudjam,hogy hol hagytad azt az izét amit táskának nevezel...

*Kuga:

- Még egyszer kérdezem...HOL VAN A TÁSKÁM?!
*Amber:

- Mondtam már,hogy nem tudom...

*nevetések a háttérben*

Annyira dühös voltam,hogy levágtam neki egy pofont.

*Amber:

Ezt még....te nagyon megfogod bánni...

Amber idegesen elhagyta a termet.Mindenki rólam beszélt és arról amit tettem.De annyira nem érdekelt akkoriban már semmi,hogy azt már el sem hinné nekem senki.Leülve a „ helyemre” a padra csaptam a fejem s az elég nagyot koppant.S épp ebben a pillanatba lépett színre Rosa.Egyből Hozzám jött s megveregette a vállamat.

*Rosa:

- Ügyes húzás volt..Most már tudni fogja hol a helye. *mondta Rosa elégedetten bólogatva*

*Kuga:

- Elegem van az ostoba kis vicceiből..*szorítottam ökölbe a kezeimet*

*Rosa:

- Ne parázz..Úgy sem tud tenni ellened semmit..Na és persze mi majd segítünk is..*mutatott háta mögé Rosalia ahol Kentin és a videojátékát nyomó Armin álltak*

*Kuga:

- Köszönöm srácok..Tudtam,hogy számíthatok rátok.*könnycseppek csordultak ki a szemeimből és Rosa megölelt*

*Rosa:

- Ez csak természetes.A barátok mindig kiállnak egymásért ugye fiúk? *pillantott rájuk Rosa és a fiúk bólintottak s szokatlanul mindenki számára Armin eltette a videojátékát teljesen ránk összpontosítva az egész figyelmét ami természetesen nekem nagyon jól esett*

*Armin:

- Ne sírj..Hisz az a szöszi itt a fő gonosz és nem te..

*Kentin:

- Ez nem egy videojáték Armin..Itt nincs olyan,hogy fő gonosz..*sóhajtott fel Kentin és mindannyian elnevettük magunkat Arminon kívül.Ő felhúzta magát.*

*Kuga:

- Na Armin..Ne játszd itt a sértettet...*álltam fel s öleltem meg őt aztán Kentint is,hogy aztán ő ne kezdje el játszani a mindenkivel elfelejtett bárányt*

- De a legrosszabb az,hogy már nem is tudom,hogy milyen büntetést kaphatnék már megint..Hisz már a szüleimet is az iskolába hívatták.Apa irtó dühös lesz..*sóhajtottam fel*

*Rosa:

- Nyugi,nyugi.Nem hinném,hogy az apukád dühös lenne ha elmagyaráznád neki a szituációt.

*Kuga:

- Te még nem ismered az édesapámat Rosa...Ki fog nyírni..

*Rosa:

- Csak nem...

*Kuga:

- Csak imádkozni tudok...

*Armin:

- Mond meg az apádnak,hogy elraboltak téged az UFO-k és helyetted küldtek egy klónt amely trollkodott amíg te fogságban voltál.De amikor neked végre sikerült átverned azokat az ostoba UFO-kat s elszöknöd már mindenki azt hitte,hogy te csináltál mindent és ezért akarnak megbüntetni más helyett.*Mondta Armin reménykedve,hogy ezzel egy kicsit jobbá fogja tenni a kedvem*

*Rosa:

- Armin! Ne beszélt itt a hülyeséget! Mégis milyen UFO-k? Szerinted elhinné ezt a baromságot bárki is?

*Armin:

- Én legalább próbálkozok felhúzni a kedvét ahelyett,hogy te is magyarázol,hogy milyen szigorú az apja még jobban ráhozva a frászt!

*Rosa:

- Én is próbálkozok segíteni! Csak nem találgatom ki az ostoba UFO-s történeteket mint egyesek...

*Armin:

- Attól még,hogy te nem hiszel az ilyesmibe,talán bevált volna..

*Rosa:

Komolyan ilyen hülyéknek nézed az embereket vagy mi? Ez nem egy videojáték hanem maga a valóság..

*Armin:

- Ch..Akkor nyugtasd ahogy akarod..De ha nem fog sikerülni ne gyere sírni a vállamra.

Ezzel Armin dúrcisan elfordult mindenkitől újra elővéve a játékát.

*Rosa:

- Mint egy öt éves gyerek..

*Kuga:

/ Ezek tényleg...annyira próbálkoznak segíteni.../

Annyira vicces volt nézni és hallgatni Rosalia és Armin veszekedését,hogy észre sem vettem,hogy már szinte sírok a nevetéstől.Rosa elégedetten bólintott.

*Rosa:

- Na mégis sikerült kihoznunk belőled a nevetést..

*Kentin:

- Hát igen..Ilyen két idióták közelében csak nevetni tud az ember..

*Rosa:

- Mit mondtál?! *utalt arra,hogy kentin le idiótázta őket s levágott neki egy nyaklevest amitől szegény Kentinnek szédülés miatt le kellett ülnie egy székre*

*Kentin:

- Ezt aztán megkaptam...*fogta a fejét Ken*

*Kuga:

- Nem kelett volna ilyen erősen odaütni neki..

*Rosa:

- De megérdemelte..Legközelebb most már tudni fogja,hogy engem ne idiótázzon le..*Állt meg előtte Rosa karba tett kézzel*

*Kentin:

- De legalább nevetett rajta...*vakarta meg a tarkóját* Túl erős vagy egy lányhoz képest..Még mindig fáj a fejem..

*Rosa:

- Jól tudod miért kaptad..

*Kentin:

- Sajnos..Pedig igazán kihagyhattuk volna ezt a lépést..

*Rosa:

- Ha nem fogod be akkor mindjárt kapsz még egyet..

*Kentin:

- Kössz nem kérek..*állt fel a helyéről Ken* -  Na de nekem most lépnem kell a saját osztályomba..Később még átugrom..Addig is viszlát..

*Kuga:

- Viszlát Ken.....tin..

*Rosa:

Viszlát..

Ezek után Ken elhagyta a termet de viszont Armin még mindig játszotta a sértett lelket a szomszéd padban.Felállva a helyemről leguggoltam elé*

*Kuga:

- Na Armin...Mondj már valamit..

*Armin:

- ..................

*Kuga:

- Armin!!

*Armin:

- ..................

Kuga:

- Halihó Föld hívja Armint! *integettem a kezemmel az arca előtt és végre megkaptam a reakció tekintetet*

/Na..legalább rám nézett*

Armin:

- Mi kéne?

*Kuga:

- Mi az,hogy MI KÉNE? a társaságod kell nekem..

*Armin:

- Ott van neked az a fehér hajú boszi...

*Rosa:

- Mindent hallok ám! *szólt be a hátam mögül Rosalia*

*Kuga:

- Rosa...Kérlek...

*Rosa:

- Hát jó... *fordult el *

*Kuga:

*felsóhajtottam*

/És még te mondod,hogy ők viselkednek úgy mint a gyerekek.../

- Ajj Armin..Ne játszd már a sértett lelket kérlek...Ha te nem mondasz semmit még mindig ott bőgtem volna a széken..Te vagy a csapat jókedve..*biztattam*

Váratlanul megölelt.

*Kuga:

- A....Armin?

*Armin:

- ...................

*Kuga:

/ Ebbe meg mi ütött?/

- Armin? Minden rendben?

*Armin:

- Bocsánat...Ahelyett,hogy én biztatnálak téged minden forditva megy..a videojátékokon kívül semmiben sem értek..

*Kuga:

- Na ez nem igaz...*pattantam fel hirtelen* - Te hozod a jó kedvet...Talán néha tényleg ostobaságokat is mondasz..De épp ezért szeretünk.

*Rosa:

- Kuga jól mondja Armin..Jobb lesz ha időnként odafigyelsz és az agyadba vésed azt amit ő mond..

*Kuga:

- Szóval hagyd abba a duzzogást és inkább csatlakozz be a beszélgetéseinkbe..

*Armin:

- De a lányok olyan unalmas témákról beszélgetnek és.....ÁUCS! *pattant fel a székről Armin mivel Rosa jól nyakon húzta*

- Ez most miért?

*Rosa:

- Még,hogy unalmas témák...Szerinted a folytonos videojátékokról szóló fecsegésed jobban érdekli a lányokat?

*Armin:

- Miért..!?Szerinted a fehérneműkről érdekesebb beszélgetni?

*Rosa:

- Hidd el drágám az is nagyon fontos téma..

*Armin:

- Ha te mondod..

*Kuga:

- Már megint kezditek?

*Armin/Rosa:

- Ő kezdte!

mondták egy időben ami nagyon furcsán és egyben viccesen is hangzott.

*Rosa:

- Na jó..Jobb lesz ha tényleg abbahagyjuk amig nem késő..

*Armin:

- Jah..Mert a végén még nem csak a fehérneműkről fogsz kiabálni az egész osztályban..

Szinte mindenki nevetett ezen a témán.

*Kuga:

/ Ezt még egy év ezredig nem fogom elfelejteni.../

Az egész nap szinte úgy telt el,hogy Rosalia és Armin veszekedtek egymással.De ennek az őrült és vicces napnak is vége tért..és muszáj volt hazamennem.Nagyon féltem a szüleim reakciójától.Amíg az iskolában voltam el is felejtettem azt,hogy szomorú voltam és,hogy bármi bajom is volt.De most...Újra visszaugrott a fejembe az,hogy a szüleimet holnap az iskolában várják.Szinte reszketve mentem hazafelé.Épp a buszmegállónál álltam s vártam a buszt amikor egy kislányt pillantottam meg az út kellős közepén.De a legrosszabb az volt,hogy borzalmasan gyors sebességen közeledett felé egy autó.Gondolkodás nélkül futottam a gyerek felé s még időben elérkeztem lökni őt az útról.Megkönnyebbülve felsóhajtottam.De amikor megláttam az emberek sápadt arcait és ijedt arckifejezéseit rájöttem,hogy még sincs minden rendben.S egyszer csak halottam meg egy férfi hangját..

*Férfi:

- Ne álljatok már tétlenül!Azonnal hívjátok a mentőt!

*Másik férfi:

- Él még egyáltalán?

*Nő:

Szegény lány..Hisz csak a gyereket akarta megmenteni..

*Kuga:

- De hisz itt állok..Semmi bajom látjátok?

És épp ekkor érkezett meg a mentő.De ami ez után történt teljesen levitt a lábamról.A férfi amely a mentőkocsiban volt kiszállt és rajtam keresztül ment el..

Hátrafordulva teljesen elsápadtam.

*Kuga:

De hisz...DE HISZ EZ AZ ÉN TESTEM!!!

 

2 Rész... Balhé balhé hátán..

***** KÖVETKEZŐ NAP*****
Amint beértem az iskolába mindenki engem nézett.Nem igazán értettem,hogy miért de amikor meghallottam az igazgatónő hangját rájöttem az okára.....
*Igazgatónő beszél a hangosbemondóba:
- Kuga kisasszony azonnal jelenjen meg az igazgatói irodában! Még egyszer ismétlem Kuga kisasszony azonnal jelenjen meg az igazgatói irodában!Most azonnal!
*Kuga:
- Heee? De hisz nem is csináltam semmit!...

/ Vajon miért keres az igazgatónő? hisz én tényleg nem csináltam semmit...Oh jaj most mindenki engem bámul..Na ne máár../

Szinte reszketve mentem a tanári felé nem tudva,hogy mi várhat rám.Amikor odaértem az igazgatóihoz véve egy mély levegőt bekopogtam és beléptem.

*Kuga:

- Igazgatónő?

*Igazgatónő:

- Jöjjön be Kuga kisasszony..És foglaljon helyet kérem...

Mutatott a helyre ahová nekem le kéne ülnöm.

- Eljutott hozzám az a hír,hogy ön tegnap este telefirkálta az iskola tornatermének a falait még pár diákkal..

*Kuga:

Én...én nem csináltam semmi ilyesmit...Miből gondolja,hogy én voltam? *ugortam fel idegesen mivel olyasmit mondtak rólam ami nem is igaz*

*Igazgatónő:

- Üljön le de azonnal! *kiáltott fel idegesen az igazgatónő amitől én ténylegesen megijedtem aztán folytatta* - Még csak pár napja érkezett és már ilyet csinált..Nem gondoltam volna magáról,hogy képes ilyenekre kisasszony...ez alkalommal megússza csak egy büntetéssel..Ki kellesz takarítania a tornatermet és lemosni a falait..Most pedig elmehet..

*Kuga:

De én....

*Igazgatónő:

- Tünés a szemem elől!

*Kuga:

Igenis! *rohantam ki az igazgatóiból és az osztályom felé vettem az irányt.*

/De hisz én nem is csináltam semmit...Honnan jött ez az egész? Ki mondhatta azt,hogy én tettem ez? Ahj...most mit tegyek..../

Egészen az osztályteremig néma csendben mentem és gondolkodtam.De amikor átléptem az ajtón mindenki farkasszemmel nézett engem.Az igazat megvallva egy kicsit megijedtem.Már senki sem volt kedves és nem akart szóba állni velem..Nem tudtam mit tegyek.Reszkető lábakkal haladtam a helyem felé.Amikor végül sikerült leülnöm egy árnyékot láttam meg magam előtt..Megemelve a fejem észrevettem Ambert és a két hárpia barátnőjét.Nem akartam szóba se állni vele.De ő akkor is megkezdte a kikerülhetetlen beszélgetésünket..

*Amber:

- Nem gondoltam volna,hogy te ilyesmikre is képes vagy..

*Kuga:

 - ................

*Amber:

- Mi az? Elvitte a cica a nyelved?

*Kuga:

- .................

*Amber:

- Mégis kinek képzeled te magad,hogy csak igy lemocskolsz?

*Kuga:

- Tessék?

*Amber:

- Most pedig úgy teszel mintha nem is mondtál volna semmit...Borzalmas vagy..Nem hittem volna,hogy képes vagy ilyet mondani rám..

Kuga:

- Mi a!?... De hisz én nem is mondtam semmit..*idegesen felpattantam a székemről és ökölbe szorítottam a kezem*

*Amber:

- Most pedig még meg is akarsz ütni! Te egy igazi szörnyeteg vagy! *sírva elrohant*

*Kuga:

/ Ebbe meg mi a jő ég ütött? Biztosan ő mesélte el azt a mesét az igazgató nőnek is....Ahj ez az Amber...Esküszöm egyszer biztos felakasztom vagy botra húzom/

*Rosalia:

 - Itt meg mégis mi a jó ég történt?! Kuga!

Rosa hangja visszahozott engem a valóságba.

*Kuga:

- Én nem csináltam vele semmit az hét szentség.

*Rosalia:

- Akkor meg miért rohant ki sírva?

*Kuga:

- Honnan tudjam? Én nem mondtam neki semmit amíg ő már eljátszotta azt,hogy lehordtam mindennek..Még megérteném ha tényleg megtettem volna..De ha egyszer hozzá sem nyúltam...

*Rosalia:

- Nyugi nyugi...Ezt vissza fogja még kapni..

*Kuga:

- Menjen ez az idióta Amber a fenébe!

Ezzel kirohantam a teremből még a dökkelnököt is fellökve.Abban a pillanatban igazán nem érdekelt már semmi.Csak mentem előre mélyen elgondolkodva.A tornateremnél álltam meg s végül kinyitva az ajtót és elbizonytalanodva abban,hogy nincs ott senki bementem s összekuporodva egy sarokban sírtam.

*Kuga:

- Hisz nem is csináltam semmit..Miért pont rám kennek mindent?Nem csináltam annak az idiótának semmi rosszat..akkor mégis miért?..*gondolkodtam hangosan észre sem véve,hogy bejött valaki.Amikor megemeltem a fejem,hogy lassan ki jöhetett be a személy már teljesen közel állt hozzám.

/Eddig még egyszer sem láttam őt itt.Vajon ki lehet?/

Amíg gondolkodtam ő már leguggolva hozzám engem nézett.

*Alak:

- Minden rendben van?

*Kuga:

- I...igen...

*Alak:

- Akkor miért sírsz?

*Kuga:

*felsóhajtottam s összekuporodva a padlón összekulcsoltam kezeimmel a lábaimat s térdeimre hajtottam fejemet*

- Mert rám fogtak olyan dolgokat,amelyeket én nem is tettem meg..

*Alak:

- És te pedig nem tudod,hogy mit tegyél?

*Kuga:

*bólintottam*

- Nem akarom hagyni magam de azt sem akarom,hogy mindenki utáljon...

*Alak:

- Hm....Próbálkoztál már nem odafigyelni rá?

*Kuga:

- Mindvégig ezt tettem...De nem vált be...

*Alak:

Erősnek kell lenned és minden rendben lesz...Még nincs túl sok barátod...ezért érzed magad magányosnak...De hamarosan minden meg fog majd változni..Ne aggódj..Én a te oldaladon fogok állni...

Az ismeretlen számomra alak összeborzolta a hajamat aztán lassan elhagyta a termet.

*Kuga:

/Ez meg mégis mi volt?/
Amikor sikerült lenyugodnom visszamentem az osztályterembe de újra a hangos bemondót kellett hallanom.

 

*Igazgatónő beszél a hangosbemondóba:
- Kuga kisasszony azonnal jelenjen meg az igazgatói irodában! Még egyszer ismétlem Kuga kisasszony azonnal jelenjen meg az igazgatói irodában!

*Kuga:

- Már megint....

Indultam meg az igazgatóiba de már igazán nem nagyon érdekelt,hogy mi fog történni...Amikor odaértem bekopogva az igazgatói ajtajába bementem.

*Kuga:

- Látni szeretett volna?

*Igazgatónő:

- Ez valami szemtelenség!Hogy volt képes ilyet tenni?

*Kuga:

- Mégis miről beszél?

*Igazgatónő:

- Egy verekedést kezdett el a nap kellős közepén..

*Kuga:

- Mégis milyen verekedés? Nem értem miről beszél..

*Igazgatónő:

- Először lemocskolta aztán pedig megverte Amber kisasszonyt a kis barátaival az iskola területén! Ezt mégis hogy fogja elmagyarázni?!

*Kuga:

- De hisz....de hiszen én nem is csináltam semmit...Ki mondta magának ezt az ostobaságot?

*Igazgatónő:

- Hallgasson el! Már így is elég bajt csinált! Holnap a szüleivel együtt várom önt kisasszony!Most pedig távozzon!

*Kuga:

Igenis.....

/Ez az Amber! A sírod szélén jársz...esküszöm az életemre...ezt te még nagyon megbánod..!/

Ezekkel a gondolatokkal hagytam el az igazgatói termet és mentem az osztályomba a táskámért.De amikor odaértem már nem volt az osztályban senki..De a legrosszabb az volt,hogy a táskám sem volt sehol.Átkutatva az egész osztályt nem találtam meg sehol.

*Kuga:

/Na neee...csak azt ne...mért pont a táskámat kellett ellopni ilyenkor?! Amber!!!!! Megölöm!!/
 

1 Rész... Első napok az új suliban...

    Ez a nap is ugyanúgy kezdődött mind a többi átlagos napom...de mégsem volt ugyanolyan.Hisz tegnap az apám új munka állása miatt egy másik...teljesen ismeretlen és felfedezetlen számomra városba kellett költöznöm a családommal és sajnos ez azt is jelentette,hogy vége a régi nyugodt sulis életemnek.Hisz ettől a naptól a Sweet Amoris Gimiben kellesz tanulnom.Nem igazán akarok oda menni s,hogy az igazat megmondjam egy kicsit félek.Az év kellős közepén írattak át.Biztosan elég sok pletyka fog forogni e téma körében.Na de ez van,Túlélem valahogyan.

    Egyébként pedig majdnem elfelejtettem.Kuga vagyok.16 éves.És ahogy fentebb s említettem a családommal több 100 kilométerre költöztünk el a régi lakhelyünktől és mától egy új suliba kell járnom.Imádok shopingra járni a barátaimmal és velük időt tölteni.Imádom a videojátékokat és időként elég fiús is tudok lenni ami néha nem nagyon tetszett a körülöttem lévőknek.Na de ez engem termesztésen soha nem is zavart.Mindig azt mondom,hogy „ Aki a barátom akar lenni az fogadjon el engem úgy,ahogy vagyok akinek pedig nem tetszik az mehet sétálni”

*kiáltás az alsó emeletről*

- Kuga felébredtél már?! Siess mert el fogsz késni! Nem lenne szép ha már az első napodban is elkésnél!

- Megyek már!  /Jajj ez a korán kelés kikészít.A régi iskolámban délben kellett suliba bejárni.Itt pedig kora reggel.Úgy érzem nem ez lesz a legjobb iskola évem../

Nagy nehezen kimászva az ágyból előkotortam valami normális ruhát a szekrényből és lementem a szüleimhez az étkezőbe.

*Anya-Apa:

- Jó reggelt Kuga

*Kuga:

- Reggelt /már akinek jó ez a reggel/

*Anya:

- Az édesapád elvisz ma téged az iskolába.

*Kuga:

- Remek. *ásít*

*Anya:

- Jól érzed magad? Elég sápadt vagy..*ráteszi a kezét a lánya homlokára*

*Kuga:

- Igen..csak nem aludtam ki magam..Még meg kell szoknom ezt a korán kelést..

*Anya:

- Egy kettőre meg fogod szokni..Na de most lassan indulnotok kell mert mind ketten elfogtok késni.

*Kuga:

- Te jó ég! Már most késésben vagyok! * felkaptam a táskámat s egy piritóssal a számba kirohantam*

*Anya:

- Sok sikert!

*Kuga:

*Teli szájjal bólint* - Köfi.. *beültem az autóba és addigra már megettem a pirítóst is* - Apaaa! Gyere már!

*Apa:

- Megyek már...*pár perc múlva ő is beül az autóba és elindultunk*

*Kuga:

- Ajj..késésben vagyok...Apa nem tudsz egy picit gyorsabban menni?

*Apa:

- Te is tudod,hogy nem tehetem meg..Ne aggódj..Ha el s késel mint régi szokásod egy kettőre kimagyarázod magad..

*Kuga:

- Remélem...

Amíg apám a suliba vitt folyton csak kifelé bámultam az ablakon.Elég sokáig utaztunk.És egyszer csak az apám megállt egy hatalmas épület kapuja előtt.

*Apa:

- Ez itt a Sweet Amoris Gimi.Mától itt fogsz tanulni.Na de most menj mert így is késésben vagy.

*Kuga:

- Köszönöm,hogy elhoztál..*kuszáltam az autóból és intve az apámnak egyet a kezemmel hátat fordítottam a járműnek és véve egy mély levegőt elindultam az épület felé.Nem láttam senkit.

*Kuga:

- /Biztosan már rég mindenki a saját osztályában van./

Belépve az épületbe a folyosókon sem láttam meg senkit.Járkáltam egy jó darabig remélve,hogy összefutok valakivel aki legalább azt megmondaná,hogy most hová is kéne mennem.És hosszú bolyongás után végre összefutottam egy elég öreg nővel amely épp a folyosó végén állt*

*Kuga:

- E...elnézést..Most érkeztem..és..nem tudom,hogy hová kéne mennem...tudna segíteni?

*Igazgatónő:

- Még csak most érkezett kisasszony? Elég nagy késésben van.Az órák már rég elkezdődtek.Jöjjön megmutatom magának,hogy merre van az osztálya.

Úgy 5 percig mentünk a folyosókon aztán megálltunk egy terem előtt.

*igazgatónő:

- Ez az ön terme.Jöjjön utánam.

Az igazgatónő bekísért a terembe egy bemutatott a tanárnak amely épp az órát tartotta.Egy kissé kényelmetlen helyzet volt.Mindenki csak engem bámult.Na és persze nem csak azért,hogy új vagyok,hanem azért is,hogy elkéstem..

*Igazgatónő:

Na de én most itt hagyom önöket ha nem bánják..Még nagyon sok a dolgom..*kimegy*

*Kuga:

*Csak néztem ahogy az igazgatónő elhagyja a termet aztán a osztály felé fordultam és nyeltem egy hatalmasat*

*Tanár :

- Nos akkor Kuga kisasszony...Üljön le a bármelyik szabad helyre kérem és engedje,hogy folytassam a megkezdett órát.

*Kuga:

- Rendben és elnézést...

Körbenéztem a teremben és szinte pár szabad hely volt a teremben.De mivel nem ismertem senkit még megmoccanni is féltem de mivel ezzel zavartam az órát gyorsan leges leghátsó padhoz indultam és egy fekete hajú srác mellé ültem le amely épp ahelyett,hogy a tanárt figyelné a videó játékát nyomta.Szerintem azt sem vette észre,hogy mellé ült valaki.Na de annál jobb.

A tanár nyugodtan folytatta az órát és magyarázta az anyagot.Én minél jobban szerettem volna odafigyelni a tanár szavaira és lejegyzetelni minden egyes szavát.Nem akartam,hogy majd azt mondogassák rólam,hogy kések de még nem is figyelek a tanárokra.Az óra elég gyorsan elmúlott..Legalábbis az én számomra elég gyorsan múlt el az idő.Amikor az órának vége lett egyből elkezdtem pakolni és épp ekkor a telefonom amelyet az asztal szélén hagytam a földre esett és a képernyője teljesen betört.Egy hosszú szőke hajú lány lökte le.Eléggé felhúztam magam mivel a telefon vadonatúj volt.Ökölbe szorítva mindkét kezem nekitámaszkodtam a padnak és véve pár mélyebb levegőt sikerült lenyugodnom és nem kezdem el ordibálni pedig igazán megtehettem volna.Felvéve a földről a törött telefont leültem vissza a székre és felsóhajtottam egy nagyot mivel nem tudtam,hogy mit fogok mondani a szülőknek amikor megkérdezik,hogy mi történt.Épp ekkor jött közelebb egy hosszú fehér hajú lány az osztályból.

*lány az osztályból:

- Csak azt ne mond,hogy ezt így most hagyni fogod..

*Kuga:

* megemeltem a fejem,hogy láthassam a lány arcát amely beszél hozzám de nem tudtam még pontosan,hogy mit kéne tennem ezért hallgattam mint a sir*

*lány az osztályból:

- Ne félj attól,hogy még új vagy..Ha hagyni fogod magad akkor rossz vége lesz hidd el nekem..Egyébként pedig Rosalia vagyok örvendek.

*Kuga:

- Én Kuga vagyok..s én is örvendek...És hát..mit tehetnék? Nem akarok bajba keveredni egy törött telefon miatt...

*Rosalia:

- Ő semmibe vesz másokat mivel az ő családja elég gazdag ahhoz,hogy drága cuccokat is megvásárolhasson..De viszont vannak olyanok is akiknek kevesebb a pénzük és azok nem mindennap egy új telefont vagy ruhát vesznek belőle hanem inkább valami hasznosabb dologra költik.Ne aggódj,sokan nem szeretik azt a lányt aki eltörte a telefonodat..Ja egyébként őt Ambernek hívják..és jobb lesz ha kerülöd..

*Kuga:

- Arra már rájöttem...Csak azt nem értem,hogy mi rosszat tehettem,hogy már most célba vett..hisz még csak most érkeztem..

*Rosalia:

- Épp ezért vett célba...De ha meglátja benned a gyáva nyuszit nem is fog békén hagyni.Ne hagyd magad..Én majd melléd állok..

*Kuga:

- Köszönöm..Visszahoztad belém az önbizalmat..Nem fogom hagyni magam..

*Rosalia:

- Ez a beszéd..Most pedig gyere mert hamarosan kezdődik a következő óra és még át is kell érnünk a másik terembe..

*Kuga:

- Megyek..

Amikor átértünk a másik terembe már szinte mindenki bent volt.Rosaliával megbeszéltük,hogy együtt fogunk ülni az órákon.Az idő nagyon gyorsan telt.Ő szinte mindent elmesélt nekem az osztálytársakról.A tanárok elég gyakran megszólítottak minket mivel sokat fecsegtünk órán feleslegesen.Szét is akartak ültetni minket.De néha néha még akkor sem hagytuk abba a beszélgetéseinket magunkra vonva a többiek figyelmét.

Amikor az utolsó órának is vége volt mindenki hazament én pedig a közeli buszmegállóhoz mentem és leülve a lókára vártam a buszt és addig is elővéve PlayStation minit a táskámból elkezdtem játszani észre sem véve,hogy a lóca másik szélén ült ugyanaz a fekete hajú srác aki mellett ültem ma az osztályban Ha jól emlékszem Rosa azt mondta,hogy Arminnak hívják.Pár perc játszás után elkezdtem idegeskedni mivel sehogy sem tudtam túllépni egy szinten amit már jó 3 napja nem tudtam véghez vinni.Úgy látszik ez nem hagyta figyelmen kívül az osztálytársamat és az közelebb ülve hozzám alaposan végig nézve a játékot váratlanul megszólalt amitől egy kissé meg is ijedtem.

*Armin:

- Ezt a szintet végigvittem 5 perc alatt...

*Kuga:

-Hogy-hogy? és már harmadik napja nem tudom végigvinni..

*Armin:

- Ez csak azért van,mert nem jó taktikát használsz...De ha akarod akkor segíthetek..

*Kuga:

- Azt megköszönném...Már mindent kipróbáltam de sehogy sem jön össze..

Armin segített végigvinni azt a szintet amelyet már három napja nem tudtam..Aztán még egy jó ideig más videojátékokról is fecsegtünk és észre sem vettük ahogy elrepült az idő és a buszom már meg is érkezett.Elköszönve egymástól elégedetten hazamentem.Otthon már várt rám az édesanyám és amit átléptem az ajtón egyből nekem ugrott és elkezdett kérdezgetni minden féléket.

*Anya:

- Na mesélj..Milyen a suli? Milyenek az osztálytársak? Vannak már barátaid? Megtetszett valaki? mindent tudni akarok.

*Kuga:

- A suli elég jó..az osztálytársak elég kedvesek..legalább is azok nagyobb része...és hát..izzé... *elővettem a törött telefont és az asztalra tettem*

*Anya:

- Hogy tudtad összetörni a telefonodat 1 nap alatt?

*Kuga:

Minden úgy történt,hogy....Épp lefelé haladtam a lépcsőn és a többi iskolás nekem jött és felestem...a telefonom pedig eltört...

*Anya:

-Leestél a lépcsőröl? Nem tört el semmid? Mutasd a kezeidet...

*Kuga:

-Nem tört el semmim ne aggódj..De viszont a telefonomnak lőttek...

*Anya:

- A lényeg,hogy veled minden rendben van...A telefonos ügyet pedig megoldjuk valahogy.

*Kuga:

- Remélem apa nem lesz nagyon mérges rám..de viszont én most megyek a szobámba tanulni...*indultam meg a második emelet felé és végül eltűntem a lépcső végében és a szobámba mentem*

/Ha elmondtam volna anyának,hogy direkt törték el a telefonomat aggódott volna.Úgy kell

 megoldanom a problémáimat,hogy ne keverjek bele senkit.De ezt nem fogom hagyni

annyiban..egyszer úgy is visszafogja kapni ezt..Csak találjak rá módszert../

Egészen estig azon voltam,hogy megtanuljam azokat az anyagokat amelyről lemaradtam..elég nehéz volt..Szinte az egész estém a tanulásra ment.Alig aludtam.Következő reggel még korábban keltem fel,hogy biztos ne késsek el megint mint tegnap.Úgy döntöttem,hogy mától buszon fogok járni suliba mint minden más diák az iskolában.Kirohanva a buszmegállóra épp,hogy elértem a buszomat amely pont az iskola meletti buszmegállóban is megáll.Körülbelül egy jó fél óráig utazhattam a buszon de nem figyeltem annyira az időt mivel ismételnem kellett az anyagokat.Amikor a busz megállt a nekem szükséges megállóban megpróbáltam kiszállni az emberekkel teli buszból de itt sem mulott el kaland nélkül.Egy férfi épp akkor fordult meg telis teli szatyrokkal és meglökött amikor már majdnem kiszálltam és pont az előttem lévő barna hajú srácra estem.Természetesen ő is a földre landolt.

*Kuga:

- e..elnézést kérek..*gyorsan álltam fel a srácról és felé nyújtottam a kezem,hogy felsegítsem és akkor

ismertem meg benne a gyerekkori barátomat *

- Kentin te vagy az?

*Kentin:

Kuga? Te meg,hogy kerülsz ide?

*Kuga:

- Itt tanulok nem messze a Sweet Amoris Gimiben.Nagyon megváltoztál.Alig ismerek rád.Most már nálam is magasabb lettél.Na de várjunk csak... hová tünta szemüveged?

*Kentin:

- Hát igen.Én sem lehetek örökké törpe... Ja és most már lencséket hordok és nincs szükségem arra az

ostoba szemüvegre.S ez szuper mivel én is ott tanulok.De még mindig nem hiszem el.Azt hittem,már soha nem futunk össze..Micsoda szerencse. *megfogta a kezemet *

*Kuga:

- Tényleg nagyon megváltoztál.Szinte alig lehet téged felismerni igy még mindig nem hiszem el,hogy tényleg te vagy az Ken..*húztam fel a földről*

- Nos akkor újra egy iskolában tanulhatunk..Hurrá! *egy örömteli mosoly jelent meg az arcomon*

*Kentin:

- Khm..Ha kérhetem akkor ne hívj Kennek..Hívj inkább Kentinnek.Egyébként pedig  melyik osztályba kerültél? „A” vagy „B”?

*Kuga:

- Én a „B” be kerültem.És te?

*Kentin:

- Ajj ne máár..Én az „A” ban vagyok..Na de sebaj..Az osztályok nincsenek túl messze egymástól..Majd

a szünetekben átugrom hozzád párszor..

*Kuga:

- Tényleg kár..De ha nincsenek messze az osztályok akkor a folyosókon is össze fogunk futni időnként..

*Kentin:

- Ez is igaz..Na de gyere..Nemsokára becsengetnek..Jobb lesz ha időben odaérünk a sulihoz és az

igazgatónő nem lesz dühös..

*Kuga:

- Miért,mi lesz ha ideges?

*Kentin:

- Azt te inkább ne akard megtudni..

*Kuga:

- Miért? mikor az iskolába értem tegnap összefutottam vele és nagyon kedves nőnek tűnt...és méghozzá le sem szidott azért,hogy késteméé

 *Kentin:

- Késtél? És az igazgatónő el is kapott? Te nagyon szerencsés lány lehetsz ha nem ordította le a fejed..

*Kuga:

- Olyan mintha két teljesen különböző emberről beszélnénk most...

*Kentin:

- Te még csak pár napja tanulsz itt és még nem tapasztaltad,hogy milyen az ha az igazgatónő

dühös..De főleg akkor kezd ordibálni mindenkire ha a kutyája elszökik..Akkor a tanulókat kényszeríti rá arra,hogy kapják el..

*Kuga:

- És senki sem mer neki nemet mondani?

*Kentin:

- Még a suli legbátrabb legényei sem mernek neki nemet mondani

*Kuga:

*Nyeltem egyet*

- Akkor jobb lesz ilyenkor tényleg kerülöm az igazgatónőt..

*Kentin:

Épp ezt mondom..Kerüld ha rossz kedvében van..Akkor még a démonnál is rosszabb..

    Kentin egészen az osztályomig kísért el és egyikünk sem vette észre,hogy kézen fogva mentünk be.Elég ciki volt de úgy lászik,hogy Kennek teljesen mindegy,hogy mit mondanak róla.Mosolyogva léptem be a terembe és akkor vettem észre,hogy mindenki engem figyelt.Még mindig nem tudtam megszokni,hogy új vagyok és még mindig én vagyok a középpontban.De nem foglalkozva vele elindultam a helyem felé de épp akkor A helyemre leült Amber és a két hárpia barátnője.És mivel Rosalia nem jött ma iskolába nem hajtotta el onnan őket senki én pedig nem akartam szindarabolni ilyen ostobaságok miatt.S épp a legjobbkor lépett be a terembe Armin és azt monda,hogy üljek mellé.Amit én természetesen meg is tettem.

*Kuga:

- Köszönöm,hogy megengedted,hogy ide üljek..már nem tudtam mit mondjak annak a boszinak..

*Armin:

- Semmi gond..És ne is foglalkozz vele..Nem éri meg..

*Kuga:

- Igazad van..

*Armin:

- Na és..Hogy haladsz a játékkal? Sikerült legyőznöd a fő ellenséget?

*Kuga:

- Igen.Nagy nehezen de sikerült..De most egy ujabb helyen akadtam el..*sóhajtottam fel egy nagyot

és elővettem a játékot*

*Armin:

- Mutasd csak..Lehet,hogy nekem sikerülne...

Armin elkezdett játszani a játékommal és szinte pillanatok alatt már vissza is adta nekem a játékot..

*Armin:

- Elég könnyű volt..

*Kuga:

- Hogy sikerült neked ilyen gyorsan túllépned ezen a szinten? Te tiszta profi vagy ebben Armin..

*Armin:

- Már vagy hússzor végig játsszodtam ezt a játékot.

*Kuga:

- Nekem nincs annyi időm,hogy végigjátsszak egy játékot ennyiszer...

*Armin:

*Nevet*

- Majd egyszer belejössz..

*Kuga:

- Has te mondod * jó kedvem lett ettől a beszélgetéstől és szintén elkezdtem nevetni*

*Tanár:

- Hé ti ketten!Min nevettek annyira? Nem szeretnétek megosztani velünk is az információt? Had nevessünk mi is.

Arminnal annyit fecsegtünk,hogy észre sem vettük,hogy a tanár már bejött az osztályba.

*Armin:

- A tanár úr úgy sem értené meg.

*Kuga:

*halkan újra felnevettem*

*Tanár:

- Jajj ezek a gyerekek... *mondta a tanár felsóhajtva és elkezdte az órát*

      Az órák nagyon gyorsan elteltek.Arminnal egész nap csak a videojátékokról beszéltünk Kentin

pedig néha néha átugrott hozzánk a hosszabb szüneteken.

*Kuga:

/Elég érdekes volt a mai nap.Remélem mindegyik napom ilyen fantasztikus lesz../

Ezekkel a gondolatokkal mentem haza.

 

 ***** KÖVETKEZŐ NAP*****

Amint beértem az iskolába mindenki engem nézett.Nem igazán értettem,hogy miért de amikor meghallottam az igazgatónő hangját rájöttem az okára.....

*Igazgatónő beszél a hangosbemondóba:

- Kuga kisasszony azonnal jelenjen meg az igazgatói irodában! Még egyszer ismétlem Kuga kisasszony azonnal jelenjen meg az igazgatói irodában!Most azonnal!

*Kuga:

- Heee? De hisz nem is csináltam semmit!...

21 Rész... A kaland vége... Vagy netán csak a kezdet?

       Teltek a napok,hetek,hónapok....De Luka nem tért vissza.Yuki pedig csak az ablaknál ült és várt.Várt

 arra a bizonyos pillanatra,amikor a bátyja végre hazajön.De hiába..a fiú nem jött vissza.A lány lassan

 már elfelejtette azt,hogy mi az az alvás és evés....ő csak várt,várt és várt.De sajnos már ő is kezdte

elveszíteni a reményt.Mélyen a szívében már régen tudta,hogy a testvére nem fog visszajönni..Csak

az egyetlen dolog amit nem értett...” Miért ment el?! Mi olyan rosszat tehetett,hogy Luka csak úgy

magára hagyta? „ Ezek a kérdések forogtak a lány fejében nap mint nap..

Egy ugyan olyan Yuki számára magányos és borzalmas reggelen Miki újra oda ment és próbált

beszélni vele...

- Nyugodj meg...Biztosan vissza fog jönni...Hisz engem is sikerült megmentenie...- Szólalt meg

 Miki enyhén mosolyogva és reménykedve arra,hogy Yuki arcán is meg fog jelenni a mosoly..

 

- ..............................

 

- Hé Yuki? Jól vagy? – Aggódva szólalt meg újra Miki.

 

- .................................

 

- Yuki?

 

- ..............................

Yuki nem válaszolt...Valójában ő már meg sem tudta különböztetni az álom  világot a való világtól.A

lány nem csinált semmi mást csak ült és várt bámulva kifelé az ablakon.

- Hé..Yoru..Gyere ide...Yukival valami nagyon furcsa dolog történik... – Kiáltott fel Miki oda

 

rohanva a szoba ajtóhoz.

Yoru majdnem egyből oda rohant a szobához ahol a lányok voltak.De amint belépett a szobába

 megkérte a másikat,hogy menjen ki.Így hát Yuki és Yoru kettesben maradtak a síri csendben álló

szobában.

 

Yoru csendben oda lépve Yukihoz megölelte hátulról.

 

- Bárcsak tudnám enyhíteni a fájdalmadat....

 

- .........................

 

- Sajnálom...Annyira sajnálom mindazt ami történt...

 

- ....................

 

- Annyi mindent túl kellett élned..Talán ha nem találkoztunk volna akkor...

Amikor Yuki meghallotta ezeket a szavakat vissza tért a valóságba és megfogta Yuru kezeit

amelyek épp ölelték őt.

 

- Te nem tehetsz semmiről.. – szólalt meg halkan a lány..

 

- Yuki....

 

- Én voltam túl figyelmetlen..

Yuki egy hamis mosolyt csalva a saját arcára próbálta vissza tartani a könnyeket.Yoru már túl jól

 ismerte ezt a féle mosolyt.És tökéletesen tudta,hogy képtelen megjobbítani a lány kedvét..Ezért

jobbnak látta,ha most magára hagyja egy kis időre.

Amint Yuki egyes egyedül maradt a szobában elővett egy jegyzet füzet féleséget és elkezdett irni

valamit..

***************************************************************************************

                  ** A NAPLÓBAN LÉVŐ SZÖVEG ** ***********************************************************************************

Mindenki azt mondja,Hogy örökre mellettem lesz...De a végén mindig egyedül maradok.Mindig azok

hagynak el,akiket a legjobban szeretek....Mindig azoktól kell búcsút vennem akik azt mondták,hogy

 szeretnek,szükségük Van rám és soha de soha nem hagynak magamra...És most..egy újabb ember

 ment el akit annyira szerettem és féltettem..De a legfurcsább dolog az,hogy miért ment el...

Miért?!

Miért?!

MIÉRT?!

Miért pont ő ment el amikor azt ígérte,hogy mindig mellettem marad? Már nem tudom mit

 higgyek..Már nem tudom mit tegyek...Teljesen összetörtem...Az egyetlen ami még életben tart ez

szerelem..Habár...Már nem tudom meddig fogom még birni ezt az egészet...túl nehéz...Először a

 gyerekemet vették el...Aztán a bátyám is eltűnt....Túl nehéz és felfoghatatlan......

Vajon jobb lenne ha meghalnék? De kinek lenne ettől jobb? Mikinek és Yorunak biztos nem....Ők

 biztosan szenvednének...Vagy talán mégsem? Vajon mi lenne a reakciójuk ha megkérdezném őket?

Vagy inkább ne tegyem? Mégis mit tegyek?

Az ostoba gondolatok csak úgy jönnek és mennek....

Nem tudom mit tegyek...

Mentsen meg valaki...

Ez az őrület...

Mintha magával szívna a nagy és sötét semmibe...

Olyan helyre ahol biztos nem vár majd senki..

Olyan helyre,ahol csak a magány lesz az..ami mindig mellettem marad...

Magány...

Nem..

Én nem vagyok magányos...

 

Vannak emberek akik szeretnek engem és szükségük van rám ebben a világban.

Ezért is.....

Nem adom fel....

Élni fogok...

Csak is azokért az emberekért akik szeretnek engem...

Küzdeni fogok...

Egészen addig,amíg meg nem találom az igazi boldogságomat....

És találkozni fogok azokkal...Akiket már rég nem láttam...

BÁTYUS.....

Bármilyen hatalmas is köztünk most a távolság...Én várni fogok rád....Egészen addig...Amíg nem fog

 vissza jönni hozzám és újra nem találkozunk...Hisz addig is..Van élet célom...És azok után,hogy

 találkoztunk,biztosan lesz újabb életcél az én életemben amelyet véghez akarok majd vinni...

Ezért is...

Várlak haza......

***************************************************************************************

***************************************************************************************

Amikor Yuki befejezte az írás a párnája alá rejtette a naplót és kilépett a szobából.

Miki és Yoru teljesen lehangolva ültek a vendéglőben.Egyikőjük em szólalt meg.De amikor meglátták

az ajtóban álló és életvidám Yuki igazán elcsodálkoztak.Az elején azt hitték,hogy csak káprázik a

szemük.De nem.Yuki újra a régi lett.A lány úgy döntött,hogy nem fogja továbbra is néma csendben az

ablaknál várni a testvérét hanem egy új lappal kezdi majd életét együtt a szerelmével és barátaival.

 

*********************************** 3 ÉVVEL KÉSŐBB *********************************

Yuki a nem messze a házától lévő parkban olvasott ülve a lócán és néha néha gyönyörködve pillantott

a körülötte lévő nyugodt őszi tájra.

 

- Te már megint itt vagy? – lépdelt oda Yoru és leült mellé.

 

- Ne tán zavar téged,hogy pihenek?  -  nevetett fel Yuki.

 

- Egyébként pedig,hogy vannak az ikrek? Még mindig alszanak? – fojtatta a kérdezősködést a

 

lány.

 

- Nyugodj meg...A gyerekekkel minden rendben van... – Mosolyodott el Yoru megpuszilva Yuki

 

homlokát s magához ölelve kedvesét.

 

- Még mindig nem tudom elhinni,hogy Luka nincs itt...Már majdnem 4 év telt el azóta,hogy

 

elment de nekem mintha csak pár nap telt volna el...

 

- Yuki....

 

- Felejtsd el... - mosolyodott el  lány és ráfeküdt Yoru vállára.

 

- ........................

Yuki és Yoru még egy jó ideig néma csendben ültek a lócán és gyönyörködtek az őszi tájban.

- Már kezd lassan hideg lenni...Na maradj kinn túl sokáig..Én vissza megyek a gyerekekhez.... –

 

egy gyors csókot nyomva Yuki ajkaira Yoru elment.

A lány úgy döntött,hogy még mielőtt bemegy a gyerekeihez még tesz egy kört a parkban.

Yuki néma csendben ballagott a fák között és néha néha nézett körbe.Mintha keresett volna valakit a

tekintetével.De akár hányszor is körbe nézett volna sajnos nem látott senkit.Amikor a lány épp már

 vissza felé ment megpillantott valakit a fák között.Yuki bátortalanul közeledett a személyhez amely a

park közepében és a hold gyönyörű fénye alatt ált s a hófehér haja csak úgy fénylett a hold fényben.Amikor Yuki már elég közel került a személyhez a

szemei kikerekedtek...

- Luka?!...........................

 

 

20 Rész... A fájdalmas búcsú

A következő reggel minden csapatnak egy erdő tisztáson kellett megjelenni,hogy a tanárok el tudják

mondani nekik az utasításokat a következő  napra.Amint Yuki és csapata a megbeszélt helyre értek  a lány

nézelődni kezdett és abban reménykedett,hogy észreveszi bátyját vagy Mikit de furcsa módon egyikőjüket

sem látta sehol.Egy kicsit elszomorodva Yuki vissza akart menni a többi csapat társához de valaki kézen

ragadva hátrébb húzta és szorosan átölelte.Amikor a lány hátra fordult Yoru ált mögötte és mosolyogva

nézett rá s puszit nyomott homlokára amitől Yuki egyből elpirult.

- Kértem már,hogy ne csinálj ilyesmit emberek előtt.. – Szólalt meg a lány és egyre vörösebbé

vált az arca és lassan már olyan volt mint egy vörös rózsa.

 

- Ne haragudj...De képtelen vagyok állandóan vissza fogni magam – válaszolt vigyorogva a

srác és megpuszilva Yuki haját és megsimogatva a hasát elengedte. – Hogy van a picur?

 

- Jól van... – Yuki elmosolyodott.De a tekintetében lehetett látni az aggodalmat.Ő nem tudta hol

lehet a testvére és a legjobb barátnője.Féltette őket.Lassan már kezdte azt hinni,hogy történt velük

valami de hirtelen valaki újra átölelte őt és Yuki reflexből elkiáltotta magát és elkezdett kapálózni mint egy

kisgyerek.

 

- Naaa Yuki nyugodj már meg mert még ide vágsz a kezeddel...

  Yuki hátra pillantott és a testvérét pillantotta meg és egyből abba hagyta a rugdosódást.

- Bátyus hol voltál? Annyira aggódtam érted... – mondta zokogva a lány lehajtva fejét.

 

- Ne haragudj...Lemaradtam egy kicsit a többi csapat társamtól... – válaszolt nevetgélve Luka

letörölve húga könnyeit a szeméről.

 

- Szerinted  hol lehet Miki? őt sem látom sehol.. – nézett körbe a lány.

 

- Nincs itt? – csodálkozva nézett körbe Luka tekintetével Mikit keresve.. – Ez furcsa,itt kellett

volna lennie... – motyogta az orra alatt Luka újra és újra körbe nézve.

   Yoru csak nézett a testvérekre de amikor meghallotta,hogy Miki eltűnt Megszólalt.

- Szólni kell a tanároknak mert még baj lesz... –Ezzel Yoru el is ment.

 

- Remélem nem lesz semmi baja.. – Yuki utolsó erejéből tartotta vissza könnyeit és belefúrta

arcát bátyja mellkasába.

 

- Nem lesz semmi baja,ne aggódj ennyire.. – Luka szorosan magához ölelte Yukit próbálván

megnyugtatni mindenféle módon.

   Egy kis idő után a tájfutást lehatották és rendőrséget hívva mindeni elindult Miki keresésére.Luka

mélyen elgondolkodva járta az erdőt keresve az elveszett lányt.A fiú  nagyon aggódott érte.Hisz szíve

mélyén szerette.Sokkal jobban és erősebben mint egy egyszerű barátot és elhatározta,hogy amint

megtalálják bevallja neki érzéseit bármi is lesz a lány válasza.

  Már kezdett sötétedni de Mikit sehol sem találták.Mintha elnyelte volna a föld.Néhányan már azt is

mondták,hogy elrabolták őt vagy széttépték a vadak.Amikor Yuki meghallotta ezeket az ostobaságokat

majdnem összeesett annyira megijedt.A lány egyszerűen már szóról értve imádkozott,hogy barátnője

épségben legyen és minél hamarabb találják meg őt.

   Márt teljesen besötétedett de a lányt sehol sem találták.Minden diákot haza küldtek.Amikor Yuki és a

többiek haza értek a lány sehogy sem tudott lenyugodni.

- Hozok neked meleg teát az majd segít megnyugodni. – mondta Luka és ki is ment a konyhába.

 

- Ne aggódj nem lesz semmi baja. – szólalt meg Yoru próbálva legalább egy kicsit is

megjobbítani kedvese kedvét de amikor meglátta,hogy ez nem vált magához ölelte és megcsókolta.

Yuki elsírta magát belefúrva Yuru mellkasába a fejét.Semmi sem tudta lenyugtatni őt.Épp ekkor tért vissza

Luka teával és átnyújtotta azt Yukinak.De még mielőtt a srác elhagyta volna konyhát egy elég erős mérget

öntött a lány teájába amitől biztos volt,hogy a gyereke meg fog halni de Yukinak tőle nem lesz semmi

baja.Luka nagyon is jól tudta,hogy ez borzalmas fájdalmat fog okozni húgának ezt a nagy veszteség hisz

nagyon várta,hogy a gyerek végre megszülessen, de nem volt más választása hisz nem akarta,hogy

hugicája akit annyira szeretett és féltett meghaljon egy gyerek miatt.- Ezt csakis a jövődért teszem.. –

gondolta magában Luka és nézte ahogy Yuki beleivott a teába amelyben az a bizonyos „ MÉREG  ” volt aztán elrejtve minden érzését beleivott a saját teájába  és

úgy tett,mintha semmi sem történt volna.

Amikor Yuki az utolsó cseppig is megitta a teáját amely a csészében volt hirtelen nagyon elálmosodott és

majdnem egyből el is aludt.

  Amíg Yuki aludt,újra azt a furcsa álmot látta.Megint ott volt az a nő de most a helyett,hogy néma csendben

ült és mosolygott volna mint eddig ő sírt.Amikor Yuki körbenézett furcsának talált valamit.Nem látta azt a

kisfiút amely mindig mellette volt.A lány elcsodálkozott.Aztán bátorságot merítve ahhoz a nőhöz lépdelt

közelebb és leguggolva hozzá megszólalt :

- Hol van a kis fiú?

A nő csak hallgatott és sírt tovább.De Yuki nem értve semmit újra megkérdezte..

- Hol van az a kisfiú aki mindig itt volt eddig?

A nő megemelte fejét és mélyen Yuki szemébe nézett és aztán végre valahára megszólalt :

- Ő már halott...

 

- Halott? Hogy,hogy halott? hisz e csak egy álom..egy álomban lehetetlen meghalni...

 

A nő egy furcsa arcot vágva újra megszólalt :

 

- És miből vetted,hogy ez álom? Soha nem gondolkodtál el eddig,hogy ez maga a valóság? és

az álom pedig az ahová visszatérsz?

Yuki csodálkozva nézett a nőre és nem bírta felfogni,hogy azt mit mond.Egyszerűen badarságnak

szánta szavait de egy kis gondolkodás után mégis talált értelmet a szavaiban.

- De mégis,hogy halhatott meg a gyerek? hisz teljesen egészséges volt... – tért vissza újra az

előbbi témára Yuki.

 

- Az is maradt volna...ha ő nem öli meg szegénykét... – a nő újra sírni kezdett.

 

- Ő? ki az az Ő? kérlek magyarázd el nekem... – Yuki újra értelmetlenül pillantott a nőre mivel

nem értette,hogy kiről is beszélhet.

 

- Nem sokára te is rá fogsz jönni erre...De most viszont el kell,hogy búcsúzzunk egymástól.

   Ezek a szavak után Yuki szemében elsötétült minden és az a földre esve amint kinyitotta szemeit már

újra a szobájában találta magát.Yuki felült az ágyra és a hasára tette a kezét.S abban a pillanatban

furcsa érzése támadt és aztán a lány felkiáltott..

- Yoru!

Amikor a srác meghallotta a nevét egyből Yuki szobájához rohant és amikor kinyitotta az ajtót és belépett a

lány szobájába borzalmas látvány fogadta.Yuki könnyes szemekkel szorongatta a hasát.Yoru majdnem

egyből rájött mi a baj és csalódott arc kifejezéssel ment oda a lányhoz és ölelte magához.

 

- Nem lesz semmi baj...

 

Yuki csak zokogott és nem tudott megnyugodni.Egy ideig Yoru még a lány mellett volt de aztán amint ő

elaludt csendben elhagyva a szobát dühöngve kereste Lukát.Nem tartott sokáig a keresés.Luka az

udvaron ült.Yoru egyből oda is rohant és megragadva a torkát a legközelebbik fához nyomva lehúzott neki

egyet.

 

- Miért tetted ezt vele? Boldogabb lettél attól,hogy most szenved?

Válaszul Luka nem mondott semmit.De a szemeiben lehetett látni a megbánás és fájdalmat azért amit

tett.Yoru nem bírván ki nézni a képét gyomorszájon ütötte a másikat az öklével.

 

- Nem volt más választásom..Nem akartam,hogy meghaljon...

 

- Miből vetted,hogy hagytam volna őt meghalni? – dühöngve tettel fel a kérdést Yoru.

Amikor Luka meghallotta Yoru szavait könnyek hullottak ki a szemeiből és az összerogyott.Azt hitte,hogy

megmenti őt miközben csak tönkre tette húga boldogságát...Hisz ő azt hitte,hogy húga meg fog halni de

kiderült,hogy Yorunak volt terve és Yuki nem halt volna meg amiután a gyerek megszületik...

- Sajnálom...Annyira sajnálom...

 

- ...........................

Yoru nem tudott mit mondani.Ő is nagyon sajnálta kedvesét mivel egy részben miatta történt minden

mivel a gyerek apja ő volt... De pár perc elmúltával mégis megszólalt :

- Yuki nem tudhatja meg,hogy te tehet erről az egészről...Szóval szedd össze megad és meríts

bátorságot mivel holnap amikor fel fog kelni a szemébe kellesz nézned és hazudnod neki azért,hogy

lenyugtasd.

Luka nem hitt a füleinek.Yoru segíteni próbált rajta mind azok után amiket tett.Hisz az ő gyerekét ölte

meg az előbb.

- Hisz a te gyerekedet öltem meg...Ilyen könnyen megbocsájtasz nekem?

 

- Ne értsd félre te idióta.. – mordult fel Yoru aztán fojtatta mondanivalóját. – Nem bocsájtottam

meg neked és soha nem is fogok.De most muszáj leszek kivételesen is későbbre tenni a halálodat.

Amint Yoru végig mondta a mondatát egész erőből rátaposott Luka gerincére.

- Egyszer úgy is meg foglak ölni ezért..Szóval készülj fel a halálra.. – Yoru gyilkos tekintettel

nézett a földön fekvő Lukára aki abban a pillanatban meg sem bírt mozdulni.Aztán hátat fordítva annak

elment a város irányába.

Körülbelül egy óra telhetett el azóta,hogy Yoru ellátta a másik baját.De végre összeszedve minden

maradék erejét Luka elment Yuki szobájához és letérdepelve az ágya mellett elkezdte simogatni a

haját.

- Sajnálom...Sajnálom...Kérlek bocsáss meg nekem... – Luka halkan újra és újra ezeket a

szavakat mondogatva és simogatta a húga haját a reszkető kezeivel.

De még mielőtt Yuki felébredt volna Luka már elment.És amikor a lány végre felébredt az ágya szélén

egy cetlit talált amelyen csak annyi volt írva,hogy „ SAJNÁLOM ” . Azt a cetlit Luka hagyta úgy mond

búcsúlevélként.Habár azt az egyetlen egy szót nem igazán lehetett volna nevezni LEVÉLNEK.Yuki

értelmetlenül ült az ágyon és nézett kifelé az ablakon értve azt,hogy ezt csak is szomorú és fájdalmas

BÚCSÚT  jelenthet....

0.151 mp